2011. március 6., vasárnap

Elveszve - Lost in Translation

Milyen lehet elveszve lenni egy nagyvárosban? Nem szószerint természetesen, hanem lelki értelemben. Amikor a szálloda minden kényelme és szolgáltatása sem tudja pótolni azt a lelki űrt, ami az emberben keletkezhet egy ideiglenes környezetben, ahol teljesen idegenek vesznek körül, akik más kultúrához tartoznak és a szokásaik is furcsábbak a megszokottnál.
Erről szól Sofia Coppola 2003-as filmje, a Lost in Translation. (Elveszett jelentés) A rendezőnő második mozifilmjével nagyot alkotott.


Bob Harris színész (Bill Murray) és Charlotte (Scarlett Johansson) története ez, ami egy tokiói luxushotelben való ottlétüket mutatja be, abból a szempontból, hogyan élik ezt meg. Első látásra a magány és magukra hagyatottság érzése ugrik be a nézőnek, később pedig arra is fény derül, hogy a kapcsolataikban sincs minden rendben. Találkoznak. Többször és többször. De nem úgy, ahogy azt egy klísés történet bemutatná. Beszélnek az élet dolgairól, buliznak, együtt töltik el idejüket, ahelyett, hogy a magányosság kínzó malmában őrlődnének.



Úgymond feldobják egymás életét egy kis időre, változatosságot hozva az amúgy egyhangú környezetbe és kapcsolatba. Szóba kerül a házasság is, amelyben Charlottenak még nagyon kevés tapasztalata van, lévén, hogy csupán két éve házasodtak össze férjével, Johnnal. (Giovanni Ribisi)
Lényeg, hogy saját házuk táján gondok vannak, mégsem úgy kezelik ezt a helyzetet, ahogy azt egy mondanivaló nélküli alkotás bemutatná. Az ideiglenesség Damoklész kardjaként lebeg a főszereplők feje fölött, mert tudják, hogy ez az állapot sem fog örökké tartani. És felmerül a kérdés: hogyan fog végződni, hogyan vállnak el egymástól?
Az biztos, hogy mindkét színésznek emlékezetes szereplése ez. Csendes, elborulós, mélyenszántó.



De Francis Ford Coppola  (Keresztapa - hogy csak a legnagyobbat említsem) rendező lánya, Sofia Coppola sem szégyenkezhet, ugyanis a Filmakadémia jóvoltából, aranyszobrocskával távozhatott a 2004-es Oscar gáláról, a Lost in Translation legjobbnak ítélt eredeti forgatókönyvéért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése